A homoszexuális viselkedés kialakulásával és a fennmaradásának magyarázatával számos tanulmány foglalkozott már. Amerikai kutatók most megjelent cikkükben áttekintik a fontosabb munkákat, és ezek elemzése alapján igyekeznek föltárni a homoszexualitás evolúciós vonatkozásait állatoknál.

Mint arról korábban beszámoltunk, emberek esetében angol és svéd kutatók végezték el az eddigi legnagyobb ikervizsgálatot, amely azt kívánta feltárni, milyen tényezők befolyásolják a nemi irányultságot. Az eredmény azt mutatja, hogy a főszerepet a véletlenszerű környezeti tényezők, az egyéni tapasztalatok játsszák, a genetikai háttér szerepe kisebb a vártnál, a családi és társadalmi hatások szerepe pedig igen csekély - a férfiaknál szinte nem is kimutatható.

A férfiak homoszexuális viselkedésében fellelhető különbségek (vagyis az, hogy egyes férfiaknak egyáltalán nem voltak azonos nemű szexuális partnereik, másoknak viszont volt egy vagy több) 35 százalékban írhatók a genetikai tényezők számlájára. A környezeti tényezők tehát a tanulmány szerint jóval fontosabbak ebből a szempontból (65%).

Ami a nőket illeti, a genetika már csak körülbelül 18 százalékát magyarázta az eltérésnek, a környezetei hatások azonban árnyaltabban jelentek meg. Eszerint a nem közös (vagyis egyénspecifikus) környezeti hatások a nemi irányultság 64 százalékáért, a közös tényezők (társadalmi attitűdök, az ikrek közös családi, szülői háttere) pedig a fennmaradó 16 százalékáért tehető felelőssé.

A tanulmány tehát megmutatta, hogy a genetikai befolyás is fontos (bár nem olyan mértékű tényező, mint azt korábban gondolták).

A homoszexualitásért konkrétan felelős génváltozatokat a mai napig nem azonosítottak, de más eredmények alapján is bizonyos, hogy a genetikai háttér szerepet játszik e viselkedésforma kialakulásában. Egypetéjű ikrek esetében például külön neveltetés mellett is nagyobb valószínűséggel lesz mindkét ikertestvér homoszexuális, mint a nem-iker (genetikai állományukban különböző) testvérek között. A fiúk a homoszexualitásra való hajlamot általában az anyjuktól öröklik, jelezve, hogy ez egy öröklődő anyai hatás, amelynek hátterében például az ivari X-kromoszómán lévő genetikai faktorok állhatnak.

Állatok esetében némileg más a helyzet. Itt szinte biztos, hogy a homoszexuális viselkedésben meghatározó szerepet játszik a genetikai háttér, amelyet szintén a nőstények örökítenek tovább, de eddig állatokban sem tudtak kimutatni egyetlen konkrét azonos neműek közötti szexuális viselkedést befolyásoló gént. Igaz, az állati homoszexualitás jellege is más, mint az azonos nemű emberek szerelme. Állatoknál eddig nem találkoztak "kizárólagosan" homoszexuális érdeklődésű egyedekkel. A megfigyelt esetekben az azonos neműek párba állása csak időszakos. Még a rendszerint szűznemzéssel (hímek általi megtermékenyítés nélkül) szaporodó fajok zöménél is beiktatódik olyan szakasz, amikor hímek jönnek világra, és lejátszódik a párzás és a megtermékenyítés.

Eddig ezernél is több állatfajnál írtak le homoszexuális viselkedést a legkülönfélébb csoportokba tartozó állatoknál, a rovaroktól a főemlősökig. Mi lehet a szelekciós előnye ennek a terméketlen magatartásformának, amely utódnemzéssel nem jár, nem növeli a populáció létszámát, és ezáltal nem szolgálja közvetlenül a faj fennmaradását sem? Főemlőskutatók szerint a homoszexualitás révén az állatok csoporton belüli szociális kapcsolatai erősödnek, és bár a viselkedés nem reproduktív, segíti a közösség forrásainak hatékony és agressziómentes elosztását, az elosztási rendszer stabilizációját, és ezáltal közvetve a populáció reproduktív sikerét is növeli.

Mások szerint a homoszexuális aktivitás egyszerűen csak a szexuális örömszerzést szolgálja, nincs semmiféle adaptív funkciója. A bonobók (Pan paniscus) például óriási szexuális étvággyal habzsolják az élet ilyen örömeit. Vizsgálatok tanúsága szerint nemi aktivitásuk mintegy 75 százaléka nem reproduktív, sőt az állatok nagyobb része "biszexuális". Frans de Wall, a Törpecsimpánzok: Az elfelejtett majom című könyv szerzője a majmok szexuális játékait a konfliktusmegoldás egyik válfajaként értelmezi.

Más fajoknál leginkább az önálló párkapcsolat kialakulása előtti időszakokban tűnnek fel homoszexuális attitűdök. A hím delfinborjak például gyakran létesítenek átmeneti szexuális kontaktust egymással, ami a szakemberek szerint erősíti a csoporthoz tartozás érzését és az élethosszig tartó kötelékek kialakulását.

A Trends in Ecology and Evolution című szaklapban most megjelent tanulmány szerzői, Nathan W. Bailey és Marlene Zuk, a riverside-i Kaliforniai Egyetem biológiai tanszékének munkatársai kis híján száz tanulmányt elemeztek, hogy föltárják a homoszexuális viselkedés hosszú távú evolúciós hatásait. Arra a kérdésre keresték a választ, miként változtatják meg az azonos nemű állatok közötti szexuális kölcsönhatások az evolúciódinamikát a populációkon vagy a fajokon belül.

Az azonos neműek közötti szexuális interakciók egyes fajoknál elég elterjedtek ahhoz, hogy befolyásolják a vad populációk szociális dinamikáját. A palackorrú delfinek (Thursiops fajok) esetében például a hím szexuális közeledések majdnem fele más hímek felé irányul. A szakállas keselyűk (Gypaetus barbatus) hímjeinek 11-26 százaléka más hímekkel próbál párzani. Ezek és más hasonló adatok arra utalnak, hogy e viselkedések hatásait nem szabad elhanyagolni a természetes szelekció szempontjából.

2008-ban a hawaii Laysan-albatroszok (Phoebastria immutabilis) kolóniáinak megfigyelése meglepő eredményt hozott. A párok 31 százaléka két tojóból állt, amelyek udvaroltak egymásnak, ápolták a másik tollazatát és megosztották a szülői feladatokat. Ebben a monogám fajban a fióka sikeres fölneveléséhez elengedhetetlen a két szülő együttműködése. Noha az azonos nemű (nőstény) párok nem érték el ugyanazt a reproduktív sikert, mint amilyet a hím-nőstény párok, sokkal jobban boldogultak, mint a pár nélkül maradt tojók. Hasonló tojó-tojó párba állások más madaraknál is megfigyelhetők, például a rózsás csérnél (Sterna dougallii) és a kaliforniai sirálynál (Larus californicus).

Az albatroszoknál a populáció ivararánya erősen eltolódott a nőstények javára. Ha az azonos nemű párkötődés és szülői gondoskodás egy olyan rugalmas szaporodási stratégia részét képezi, amelyet a nőstények a dinamikus szociális körülményekre (amilyen az ivararány ingadozása) válaszul alkalmaznak, akkor a populáción belüli társadalmi szerkezet és társas kölcsönhatások valószínűleg befolyást gyakorolnak a populáció evolúciódinamikájára is.

Mivel a különféle rendszertani kategóriákba tartozó állatok széles körében előfordulnak homoszexuális viselkedések, így a jövőbeni kutatások egyik fő célja kell hogy legyen ezek evolúciós hatásainak előrejelzése. Ennek egyik módja lehet annak mérlegelése, vajon előfordulnak-e közvetett genetikai hatások a homoszexuális viselkedések következtében. Közvetett genetikai hatások akkor lépnek fel, amikor az egyik egyedben kifejeződő gének megváltoztatják egy másik egyed fenotípusát. Ez akkor fordulhat elő, ha két egyed társas kapcsolatban áll, vagy amikor egyik egyed úgy módosítja a környezetet, hogy az befolyásolja a másik egyed fenotípusát. A homoszexuális viselkedés esetében az egyik egyed azon génjei, amelyek a szexuális viselkedést egy ugyanolyan nemű társ felé irányítják, közvetett hatást gyakorolnak a másik egyedre. A második egyednek például megnövekedhet a szaporodási fitnesze, ahogy azt az albatroszoknál láthattuk. A jelenlegi elméleti modellek arra utalnak, hogy a közvetett genetikai hatások - a körülményektől függően - drámaian képesek erősíteni vagy csökkenteni a szelekcióra adott evolúciós válaszokat.

Forrás: [origo]

Még nincsenek kommentek.