Az élet érdekes helyzeteket produkál.

Pár napja írt a blogomra egy középiskolai osztálytársam. Felismertem a becenevér?l. Sokat sejtet?en reagált az egyik írásomra. Muszáj volt levélben megkérdezni, hogy mikor "fedezte fel" a másságomat. És hogy minek köszönhet?, hogy ? is inkább a "toleránsok" úgymond sz?k csoportjába tartozik? Azt válaszolta, hogy már régen is sejtette, a suliid?szakban, csak nem merte felhozni, beszélgetni velem err?l. Félt, hogy téved.
Így, három évvel érettségi után viszont minden letisztult számára, hisz egy véletlen folytán rátévedt a blogomra. Na jó, talán nem is akkora véletlen, hisz régen is élt ez a cím, csak másik honlap futott alatta - és ? ezt a bizonyos régi honlapot kereste, amikor rátalált egy másságát nyíltan vállaló fiú webes naplójára.

A levelében gyorsan rámutatott arra is, hogy ? bizony nem pusztán "elfogadó", hanem ? maga is hasonló cip?ben jár, mint én. Coming out-olt, ez így pc manapság. Megdöbbenve olvastam a sorait, muszáj voltam többször is, egymás után, mert nem hittem neki. Olyan hihetetlen volt számomra. Én tudom a legjobban, hogy egyes melegekr?l soha meg nem lehetne mondani, hogy melegek. Mégis, azon járt az agyam, hogy négy évig voltunk összezárva minden nap, és soha, egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy ez az akkoriban szupertitkos tulajdonságunk közös. Megmondom ?szintén, olyanokra gyanakodtam mindig, akikr?l kés?bb bebizonyosodott, hogy a lányok nagyon is érdeklik ?ket.

A statisztika szerint száz fiúból négyen-öten melegek. Nos, én egy olyan osztályba jártam, ahol 25 fiú volt. Amib?l 24 heteroszexista volt. Legalább is ezt gondoltam. Nehéz id?k voltak. Akkoriban csak az egyik?jük fogadott el teljes mértékben. A fél osztály meg tudta, vagy sejtette rólam. De aki most vallotta be nekem melegségét, sosem árulta el senkinek. Végig magában tartotta! Nem került olyan helyzetbe, mint én, hogy magyarázkodnia kellett. Illetve egyszer megvádolták, ami elmondása szerint nagyon a szívébe talált, mert rettegett t?le, hogy felhasználják ellene, megfenyegetik, kiközösítik. Át tudom érezni, mi játszódott le benne. Elképzelem azt a vívódást, amivel minden nap megküzdött. Nincs annál rosszabb, amikor valamit, ami kitölti az életed, amir?l szívesen beszélgetnél a legjobb barátaiddal, nem mondhatod el, mert ott van a félelem. És a sok "Mi van, ha..." kezdet? mondat.

Emlékszem, volt egyszer egy olyan társadalom ismeretek óránk, hogy a tanár közvéleménykutatott, szerintünk mi a homoszexualitás. Az alternatívái a "b?n", a "betegség" és a "normális dolog" kategóriák voltak. Az els? két csoport nagyjából fele-fele arányban osztotta meg az osztálytársaink zömét. Csak páran mertük feltenni a kezünket a harmadik válaszhoz. Tulajdonképpen azok tették fel a kezüket itt, akik tudták rólam, hogy meleg vagyok. Nem emlékszem, hogy ? feltette-e a kezét, lehetséges, hogy nem. Hogy ne gyanakodjanak rá. Ciki volt toleránsnak lenni. A közhangulat mindig is a homofób beszólásoktól volt hideg és barátságtalan. A heteroszexisták el?szeretettel buzizták egymást, minden nap, minden szünetben, bizonyítandó heteróságukat. Nem is tudom, hogy volt bátorságom a normálisra feltenni a kezem. Csoda, ha egy meleg normális tud maradni egy ilyen társaságban.

Szóval meglepetést okozott a coming out. Utólag persze látom magam el?tt a hangulatváltozásait. Az egyik pillanatban örülsz az életnek, önfeledten nevetsz, megfeletkezve minden problémádról, a másik pillatban letargiába zuhansz, hogy talán örökre titkolóznod kell. Óvod magad, nehogy beleszeress valakibe, mert mi van, ha homofób, rájön és rögtön megaláz mindenki el?tt. Velem pontosan ez történt. Nem kívánom senkinek sem, hogy olyanba szeressen bele, aki egyébként durván elutasítaná az iránta érzett szerelmet. Inkább jobb irigykedve figyelni azokat a fiúkat, akik hetente másnál találják meg az örömöt és a boldogságot, gy?jtik a skalpokat, majd kiteszik a falra, mint a trófeákat. Hogy elmondhassák, mekkora lúzer a többi, akinek még egy barátn?je sem volt.

Na, igen. Nagyjából ilyen érzés lehet másnak lenni az egyformák között. Pedig ez hazugság, mindenki más. Mindenki máshogyan, másban tér el a többiekt?l. Nekünk csak egy vágyunk volt. Szeretni és szeretve lenni. Félelem, hazudozás és titkolózás nélkül. Talán túl önz?ek voltunk, hogy úgy hittük, ez nekünk megadathat valaha.

Kommentek (5)
Komment írása