Abszurdisztán és a demokrácia paródiája

Kommentek: 2 darab | dátum: 2008-07-20 14:32:03
rend?rség SZDSZ legf?bb ügyészség tojásdobálás

A melegfelvonulás miatt több bártulajdonos is attól félt, hogy az "ellentüntet?k" esetleg Molotov-koktélt dobnak szórakozóhelyükre vagy rommá verhetik azt. Az egyik budapesti vendéglátós éppen ezért rend?ri védelmet kért, biztos, ami biztos alapon, kapott is vagy száz(!) egyenruhást. A napokban kapta meg a rend?rségt?l a számlát 33 millió(!) forintról.

***

Magyar Bálint és Pet? Iván, az SZDSZ országgy?lési képvisel?i, írásbeli kérdéssort nyújtott be a legf?bb ügyészhez és az igazságügyi miniszterhez. A liberális politikusok amiatt fogalmazták meg kérdéseiket, mert a budapesti melegfelvonulás után több embert is felmentett a bíróság, ugyanis szerintük több korábbi ítélet alapján is azt hihették, hogy a tojásdobálás a véleménynyilvánítás egy elfogadott formája.

A képvisel?k kérdéseikkel a „dobálási joggal” kapcsolatban várnak választ. A kérdések között olyanok szerepelnek, mint például: az élelmiszeren kívül mással is megengedett-e itthon a dobálás, illetve hogyan kívánják segíteni a gondos állampolgárokat abban, hogy még a dobálás el?tt kell? információkat szerezzenek a lehet?ségekr?l, vagy ha a rend?rség által kihelyezett korlátok akadályozzák a dobálás útján gyakorolt szabad véleménynyilvánítást, a kordon lebontása állampolgári jog, esetleg a közszerepl?k különleges joga, vagy csak egyes országgy?lési képvisel?ket megillet? lehet?ség?

A békésen tüntet?, felvonuló állampolgár meg kívánja akadályozni, hogy megdobálják, nem számít-e büntetend? cselekménynek, ha elhajol, vagy éppen hátralép a neki szánt tojások elöl, hiszen ilyen módon nyilvánvalóan korlátozza a másik, kevésbé békés honfitársának véleménynyilvánítási szabadságát?

Vagy kapható-e felvilágosítás arról, hogy mely személyekkel, közszerepl?kkel, hivatalos közegekkel szemben gyakorolható jogszer?en a szabad véleménynyilvánítás dobálásos formája, illetve a dobálást, csak bejelentett rendezvények esetében megengedett, vagy lehet?ség van a spontán dobálásra, például villamoson, esküv?n, temetésen, színházban?

A liberális politikusok hangsúlyozták, hogy a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság elkötelezett hívei, de nagyon felháborodtak azon, ami július els? hétvégéjén, a 13. LMBT Fesztiválon megrendezett Meleg Méltóság Menete felvonuláson történt.

Szerintük az atrocitások után olyan bírósági és ügyészségi megnyilvánulások voltak, amik arra ösztönözhetnek, hogy mások inzultálása, bántalmazása a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásának elfogadható formái közé tartozik.

Forrás: stop.hu, index.hu

Kommentek (2)
Komment írása

 #1zeva
2009-06-28 02:07:30
Ott voltam a Melegfelvonuláson, és kivettem a részem a megdobáltatásból is, bár megvallom id?nként eserny?vel védekeztem. Utólag szégyellem is, mentségemre szolgáljon, hogy nem voltam elég körültekint?, és nem gondoltam, hogy így másokat korlátozok szabad véleménynyilvánítási joguk gyakorlásában. Talán a bíróság is másként gondolkodna a dologról, ha mi megdobáltak szabadid?nkben rendszeresen eljárnánk nyilvános tárgyalásokra, és ott ezen a módon fejeznénk ki véleményünket az ítélettel kapcsolatban. Komolyan szólva azt gondolom az élményr?l, hogy a tojással megdobáltatás megalázó, vagy legalább azoknak, akik véleményük nyilvánításának ezzel a módjával élnek sokkal inkább ez a céljuk. Abból a meggy?z?désükb?l fakad, hogy ?k els? osztályú állampolgárok, közkelet?en csak ök magyarok, ezért nekik joguk van a véleményüket nyilvánítani, söt azt nyilvánosan képviselni, én lássam be, hogy selejtes vagyok, bár nem vagyok feltétlenül meleg, csak másként gondolkozom, ezért ne menjek az utcára, mar
 #2zeva
2009-06-28 02:07:30
AMaradjak otthon, és szégyelljem magam. A fentiek miatt egyet értek minden olyan kezdeményezéssel, ami a valós demokratikus jogok törvényi biztosításával kapcsolatos, de addig is, amíg a hivatalos szervek állásfoglalása változik úgy gondolom, hogy mindnyájunknak, akik nem árpádsávos zászló alatt, símaszkban gondolkodunk mindnyájunknak ott kell lennie az utcán, hogy lássa a másik oldal, hogy nem minden becsületes, demokratikusan gondolkodó állampolgár nevében beszél.z el?z? folytatása

Komment küldése
Név*:  
E-mail:  
Szöveg*:  
Biztonsági kérdés*:   Milyen szó szerepel az oldal fejlécében? (9 karakter, kisbetűkkel):
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
A hozzászóló IP-címe eltárolásra kerül.
Felhasználható BBCode-ok: b,i,u,url,link

Keresés blogcímek és blogbejegyzések között:


Ehavi blogbejegyzések:

Jelenleg nincs ehavi blogbejegyzés. Nézd meg az archívumot!


Archívum:

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Tag-ek:
14. LMBT Fesztivál Budapest Meleg Méltóság Menet 13. LMBT Fesztivál 13. LMBT Fesztivál Action bár AfterElton.com AIDS AIDS elleni világnap alkotmány alkotmánybíróság állatvilág American Family Association Amnesty International antidiszkrimináció Arcigay Arizona Arkansas Arnold Schwarzenegger b?ncselekmény baby boom BBDO Beer Miklós bejegyzett élettársi kapcsolat Belgrád Berlin bojkott Brazília Brokeback Mountain büszkeség BZÖ börtönbüntetés candomblé citromdíj civil szervezet coming out csók Dánia demokrata diszkrimináció el?ítélet élettárs élettársi nyilvántartás emberi jogok emigrálás er?szak EuroGames EuroGames Budapest 2012 Európai Unió evolúció Fehér Ház fesztivál film filmajánló Fiúk a klubból Florida foci EB Ford Franco Grillini Fuck You Very Much futball földrengés Gambia genetika gy?lölet gy?löletkeltés gyermekkönyv Gödör Klub Habeas Corpus hadsereg hagyomány halálbüntetés házasság heteronormativitás heteroszexuális Hírszerz? HírTV HIV homoerotika homofób homofóbia homoszexuális homoszexualitás IAT intolerancia Iowa Irán isten Izrael Japán Jobbik jogszabály Jörg Haider Kalifornia KDNP Ken Hutcherson képregény keresztény kereszténydemokrata kirekesztés Klagenfurt konzervatív Kuszing Gábor László Kórház Lech Kaczynski Léderer András legf?bb ügyészség légier? Lengyelország leszbikus liberális Lily Allen Litvánia LMBT magánügy Magyar Charta Magyar Gárda Magyar LMBT Szövetség Magyarország Mahmúd Ahmadinezsád Matthew Mitcham MDF meleg meleg büszkeség Meleg Méltóság Menet melegbár melegbomba melegek melegfelvonulás melegfesztivál melegházasság melegjogok melegsport Mexikó Microsoft mindent a homoszexualitásról molotov-koktél monogámia Moszkva Nagy-Britannia Nagycsaládosok Országos Egyesülete német nemi szerep népírtás népszavazás névfelvétel névviselés New Hampshire New York Nobel-díj NSZK nyilatkozat Olaszország ombudsman Oregon Oroszország Országos Onkológiai Intézet Országos Vérellátó Szolgálat ostobaság osztálytárs pápa Patent Jogvéd? Egyesület pedofília Peking 2008 petíció pingvin plakát polgári házasság polgármester poligámia prédikátor prevenció pride promiszkuitás propaganda pszichológia püspök püspöki kar radikalizmus regisztrált élettársi kapcsolat rend?rség republikánus Rio Grande do Sul rizikócsoport rizikótevékenység Sao Paulo Slomó Benizri Sólyom László sorozat Stefan Petzner Svédország Szabó Máté SZDSZ Szerbia szerelem szexuális orientáció szexualitás Sziget Szivárvány Misszió Alapítvány szodómia sztereotípia tabu természetellenes természetes teszt tévhit Texas Timm tojásdobálás tolerancia Toszkána Túl a barátságon Új Generáció újszülött Uruguay USA vallási fanatizmus Vatikán Védd Magad Venezuela véradás Vermont videó videó melegházasság Vladimir Luxuria Volvo Yahya Jammeh Zahoranschi Richárd örökbefogadás Összefogás az er?szak ellen


A legolvasottabb írások:


Blogok:

 Bencénk
 Chesire Puss
 Kett?s mérce
 ifj. Katánghy Menyhért jegyzetei
 Egy leend? szociális munkás naplója
 Queer blog
 Bite Zsolt blogja
 Kishüje
 Ki ha én nem?


A honlap Mozilla Firefox, Opera és Safari böngészőkre lett optimalizálva.
Copyright © 2007-2008 MangusztaBlog | Design: ktamas
Összesen látogató 2007.09.20 óta (statisztika).
Főoldal | Felhasználási feltételek | Adminisztrációs felület