Szerelmes lettem egy fiúba, aki történetesen egy pesti srác, mint én, de mint sokan közülünk, vidékr?l menekült ide, a szebb jöv? reményében. Sok mindent elért az életben. Magának köszönheti, hogy van állása, albérlete, és még csak nem is egyik napról a másikra él.

Egy olyan családban, ahol a vallást elég szigorúan veszik, ahol három másik testvérrel osztozik az ember a szereteten és egyéb materiális dolgokon, hamar rászokna mindenki az önállóságra, családf? nélkül pláne, faluhelyen. A fiút csak úgy emlegetik a családban, hogy "akivel nincsenek problémák". Pedig ha tudnák, hogy a másodszülött fiú a bigott falusi homofóbia miatt nem érezte magát jól falujában, amelyr?l általában szuperlatívuszokban beszél, és ahová honvágya is hazahúzza néhanapján.

A család nem tud melegségér?l, nem is tudja, hogyan tudassa velük, amir?l csak rosszat vagy inkább semmit szokás arrafelé mondani. Mert amit nem ismerünk, arról nem beszélünk (hogy esélyünk se legyen megismerni). Az önelfogadás sem lehetett egy egyszer? menet, de ha már magunkat elfogadjuk, túl vagyunk a nehezén. De lehet, hogy ez nem mindenkire igaz egyformán. A coming out-tól való félelem egy egész életen át elkísérheti az embert. De hogy lehetünk boldogok, ha szeretteinkkel még azt az alapvet? dolgot sem oszthatjuk meg -anélkül, hogy fennállna a veszély arra nézve, hogy el is veszíthetjük ?ket-, hogy kibe lettünk szerelmesek? Nekem (négy éve coming outoltam a családomnak, 22 vagyok) hatalmas lelki megkönnyebbülés, hogy édesanyámmal azonnal megoszthatom az örömömet, bánatomat, mert tudom, hogy feltétel nélkül szeret. Könnyen beszélek, nem vallásos családban n?ttem fel, a maradi gondolkodás soha nem volt jelen, a problémák elfojtása helyett azok megbeszélése volt jellemz?. Így a homoszexualitásom (kiderülése) sem okozott túl nagy traumát, szerencsére a szül?k nem a saját kudarcukként élték meg, hogy az lettem, ami. Még elvárásaik sem voltak. Nem tudták jobban nálam, hogy nekem mi a jó.

Szóval van bennem egy olyan kérdés, hogy mi a feltétel nélküli szeretet ellentéte? Hogyan lehet, hogy valamit, ami meghatároz minket, amik vagyunk, el kell titkolnunk olyanok el?l, akik szintén meghatározóak az életünkben? Miért van bennünk az a tüske, hogy "úgysem értenék meg"? A mérleg egyik nyelvén önmagunk megélése, a másikon önmagunk elfojtása. A kett?s élet pedig garantált.

A magam részér?l minden segítséget próbálok megadni, hogy ez a kett?sség ne vezessen állandó frusztrációhoz a melegek körében.

Korábbi írásom a coming out-ról.

Kommentek (3)
Komment írása