Új tanulmány a homoszexuális viselkedés evolúciós következményeir?l

Kommentek: 0 darab | dátum: 2009-06-28 00:45:33
homoszexualitás evolúció állatvilág genetika

A homoszexuális viselkedés kialakulásával és a fennmaradásának magyarázatával számos tanulmány foglalkozott már. Amerikai kutatók most megjelent cikkükben áttekintik a fontosabb munkákat, és ezek elemzése alapján igyekeznek föltárni a homoszexualitás evolúciós vonatkozásait állatoknál.

Homoszexualitás az embereknél

Mint arról korábban beszámoltunk, emberek esetében angol és svéd kutatók végezték el az eddigi legnagyobb ikervizsgálatot, amely azt kívánta feltárni, milyen tényez?k befolyásolják a nemi irányultságot. Az eredmény azt mutatja, hogy a f?szerepet a véletlenszer? környezeti tényez?k, az egyéni tapasztalatok játsszák, a genetikai háttér szerepe kisebb a vártnál, a családi és társadalmi hatások szerepe pedig igen csekély - a férfiaknál szinte nem is kimutatható.

A férfiak homoszexuális viselkedésében fellelhet? különbségek (vagyis az, hogy egyes férfiaknak egyáltalán nem voltak azonos nem? szexuális partnereik, másoknak viszont volt egy vagy több) 35 százalékban írhatók a genetikai tényez?k számlájára. A környezeti tényez?k tehát a tanulmány szerint jóval fontosabbak ebb?l a szempontból (65%).

Ami a n?ket illeti, a genetika már csak körülbelül 18 százalékát magyarázta az eltérésnek, a környezetei hatások azonban árnyaltabban jelentek meg. Eszerint a nem közös (vagyis egyénspecifikus) környezeti hatások a nemi irányultság 64 százalékáért, a közös tényez?k (társadalmi attit?dök, az ikrek közös családi, szül?i háttere) pedig a fennmaradó 16 százalékáért tehet? felel?ssé.

A tanulmány tehát megmutatta, hogy a genetikai befolyás is fontos (bár nem olyan mérték? tényez?, mint azt korábban gondolták).

A homoszexualitás genetikai háttere

A homoszexualitásért konkrétan felel?s génváltozatokat a mai napig nem azonosítottak, de más eredmények alapján is bizonyos, hogy a genetikai háttér szerepet játszik e viselkedésforma kialakulásában. Egypetéj? ikrek esetében például külön neveltetés mellett is nagyobb valószín?séggel lesz mindkét ikertestvér homoszexuális, mint a nem-iker (genetikai állományukban különböz?) testvérek között. A fiúk a homoszexualitásra való hajlamot általában az anyjuktól öröklik, jelezve, hogy ez egy örökl?d? anyai hatás, amelynek hátterében például az ivari X-kromoszómán lév? genetikai faktorok állhatnak.

Állatok esetében némileg más a helyzet. Itt szinte biztos, hogy a homoszexuális viselkedésben meghatározó szerepet játszik a genetikai háttér, amelyet szintén a n?stények örökítenek tovább, de eddig állatokban sem tudtak kimutatni egyetlen konkrét azonos nem?ek közötti szexuális viselkedést befolyásoló gént. Igaz, az állati homoszexualitás jellege is más, mint az azonos nem? emberek szerelme. Állatoknál eddig nem találkoztak "kizárólagosan" homoszexuális érdekl?dés? egyedekkel. A megfigyelt esetekben az azonos nem?ek párba állása csak id?szakos. Még a rendszerint sz?znemzéssel (hímek általi megtermékenyítés nélkül) szaporodó fajok zöménél is beiktatódik olyan szakasz, amikor hímek jönnek világra, és lejátszódik a párzás és a megtermékenyítés.

"Homoszexuális" állatok

Eddig ezernél is több állatfajnál írtak le homoszexuális viselkedést a legkülönfélébb csoportokba tartozó állatoknál, a rovaroktól a f?eml?sökig. Mi lehet a szelekciós el?nye ennek a terméketlen magatartásformának, amely utódnemzéssel nem jár, nem növeli a populáció létszámát, és ezáltal nem szolgálja közvetlenül a faj fennmaradását sem? F?eml?skutatók szerint a homoszexualitás révén az állatok csoporton belüli szociális kapcsolatai er?södnek, és bár a viselkedés nem reproduktív, segíti a közösség forrásainak hatékony és agressziómentes elosztását, az elosztási rendszer stabilizációját, és ezáltal közvetve a populáció reproduktív sikerét is növeli.

Mások szerint a homoszexuális aktivitás egyszer?en csak a szexuális örömszerzést szolgálja, nincs semmiféle adaptív funkciója. A bonobók (Pan paniscus) például óriási szexuális étvággyal habzsolják az élet ilyen örömeit. Vizsgálatok tanúsága szerint nemi aktivitásuk mintegy 75 százaléka nem reproduktív, s?t az állatok nagyobb része "biszexuális". Frans de Wall, a Törpecsimpánzok: Az elfelejtett majom cím? könyv szerz?je a majmok szexuális játékait a konfliktusmegoldás egyik válfajaként értelmezi.

Más fajoknál leginkább az önálló párkapcsolat kialakulása el?tti id?szakokban t?nnek fel homoszexuális attit?dök. A hím delfinborjak például gyakran létesítenek átmeneti szexuális kontaktust egymással, ami a szakemberek szerint er?síti a csoporthoz tartozás érzését és az élethosszig tartó kötelékek kialakulását.

Evolúciós következmények

A Trends in Ecology and Evolution cím? szaklapban most megjelent tanulmány szerz?i, Nathan W. Bailey és Marlene Zuk, a riverside-i Kaliforniai Egyetem biológiai tanszékének munkatársai kis híján száz tanulmányt elemeztek, hogy föltárják a homoszexuális viselkedés hosszú távú evolúciós hatásait. Arra a kérdésre keresték a választ, miként változtatják meg az azonos nem? állatok közötti szexuális kölcsönhatások az evolúciódinamikát a populációkon vagy a fajokon belül.

Az azonos nem?ek közötti szexuális interakciók egyes fajoknál elég elterjedtek ahhoz, hogy befolyásolják a vad populációk szociális dinamikáját. A palackorrú delfinek (Thursiops fajok) esetében például a hím szexuális közeledések majdnem fele más hímek felé irányul. A szakállas kesely?k (Gypaetus barbatus) hímjeinek 11-26 százaléka más hímekkel próbál párzani. Ezek és más hasonló adatok arra utalnak, hogy e viselkedések hatásait nem szabad elhanyagolni a természetes szelekció szempontjából.

2008-ban a hawaii Laysan-albatroszok (Phoebastria immutabilis) kolóniáinak megfigyelése meglep? eredményt hozott. A párok 31 százaléka két tojóból állt, amelyek udvaroltak egymásnak, ápolták a másik tollazatát és megosztották a szül?i feladatokat. Ebben a monogám fajban a fióka sikeres fölneveléséhez elengedhetetlen a két szül? együttm?ködése. Noha az azonos nem? (n?stény) párok nem érték el ugyanazt a reproduktív sikert, mint amilyet a hím-n?stény párok, sokkal jobban boldogultak, mint a pár nélkül maradt tojók. Hasonló tojó-tojó párba állások más madaraknál is megfigyelhet?k, például a rózsás csérnél (Sterna dougallii) és a kaliforniai sirálynál (Larus californicus).

Az albatroszoknál a populáció ivararánya er?sen eltolódott a n?stények javára. Ha az azonos nem? párköt?dés és szül?i gondoskodás egy olyan rugalmas szaporodási stratégia részét képezi, amelyet a n?stények a dinamikus szociális körülményekre (amilyen az ivararány ingadozása) válaszul alkalmaznak, akkor a populáción belüli társadalmi szerkezet és társas kölcsönhatások valószín?leg befolyást gyakorolnak a populáció evolúciódinamikájára is.

Kutatási irányvonalak

Mivel a különféle rendszertani kategóriákba tartozó állatok széles körében el?fordulnak homoszexuális viselkedések, így a jöv?beni kutatások egyik f? célja kell hogy legyen ezek evolúciós hatásainak el?rejelzése. Ennek egyik módja lehet annak mérlegelése, vajon el?fordulnak-e közvetett genetikai hatások a homoszexuális viselkedések következtében. Közvetett genetikai hatások akkor lépnek fel, amikor az egyik egyedben kifejez?d? gének megváltoztatják egy másik egyed fenotípusát. Ez akkor fordulhat el?, ha két egyed társas kapcsolatban áll, vagy amikor egyik egyed úgy módosítja a környezetet, hogy az befolyásolja a másik egyed fenotípusát. A homoszexuális viselkedés esetében az egyik egyed azon génjei, amelyek a szexuális viselkedést egy ugyanolyan nem? társ felé irányítják, közvetett hatást gyakorolnak a másik egyedre. A második egyednek például megnövekedhet a szaporodási fitnesze, ahogy azt az albatroszoknál láthattuk. A jelenlegi elméleti modellek arra utalnak, hogy a közvetett genetikai hatások - a körülményekt?l függ?en - drámaian képesek er?síteni vagy csökkenteni a szelekcióra adott evolúciós válaszokat.

Forrás: [origo]

Még nincsenek kommentek.

Komment küldése
Név*:  
E-mail:  
Szöveg*:  
Biztonsági kérdés*:   Milyen szó szerepel az oldal fejlécében? (9 karakter, kisbetűkkel):
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
A hozzászóló IP-címe eltárolásra kerül.
Felhasználható BBCode-ok: b,i,u,url,link

Keresés blogcímek és blogbejegyzések között:


Ehavi blogbejegyzések:

Jelenleg nincs ehavi blogbejegyzés. Nézd meg az archívumot!


Archívum:

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Tag-ek:
14. LMBT Fesztivál Budapest Meleg Méltóság Menet 13. LMBT Fesztivál 13. LMBT Fesztivál Action bár AfterElton.com AIDS AIDS elleni világnap alkotmány alkotmánybíróság állatvilág American Family Association Amnesty International antidiszkrimináció Arcigay Arizona Arkansas Arnold Schwarzenegger b?ncselekmény baby boom BBDO Beer Miklós bejegyzett élettársi kapcsolat Belgrád Berlin bojkott Brazília Brokeback Mountain büszkeség BZÖ börtönbüntetés candomblé citromdíj civil szervezet coming out csók Dánia demokrata diszkrimináció el?ítélet élettárs élettársi nyilvántartás emberi jogok emigrálás er?szak EuroGames EuroGames Budapest 2012 Európai Unió evolúció Fehér Ház fesztivál film filmajánló Fiúk a klubból Florida foci EB Ford Franco Grillini Fuck You Very Much futball földrengés Gambia genetika gy?lölet gy?löletkeltés gyermekkönyv Gödör Klub Habeas Corpus hadsereg hagyomány halálbüntetés házasság heteronormativitás heteroszexuális Hírszerz? HírTV HIV homoerotika homofób homofóbia homoszexuális homoszexualitás IAT intolerancia Iowa Irán isten Izrael Japán Jobbik jogszabály Jörg Haider Kalifornia KDNP Ken Hutcherson képregény keresztény kereszténydemokrata kirekesztés Klagenfurt konzervatív Kuszing Gábor László Kórház Lech Kaczynski Léderer András legf?bb ügyészség légier? Lengyelország leszbikus liberális Lily Allen Litvánia LMBT magánügy Magyar Charta Magyar Gárda Magyar LMBT Szövetség Magyarország Mahmúd Ahmadinezsád Matthew Mitcham MDF meleg meleg büszkeség Meleg Méltóság Menet melegbár melegbomba melegek melegfelvonulás melegfesztivál melegházasság melegjogok melegsport Mexikó Microsoft mindent a homoszexualitásról molotov-koktél monogámia Moszkva Nagy-Britannia Nagycsaládosok Országos Egyesülete német nemi szerep népírtás népszavazás névfelvétel névviselés New Hampshire New York Nobel-díj NSZK nyilatkozat Olaszország ombudsman Oregon Oroszország Országos Onkológiai Intézet Országos Vérellátó Szolgálat ostobaság osztálytárs pápa Patent Jogvéd? Egyesület pedofília Peking 2008 petíció pingvin plakát polgári házasság polgármester poligámia prédikátor prevenció pride promiszkuitás propaganda pszichológia püspök püspöki kar radikalizmus regisztrált élettársi kapcsolat rend?rség republikánus Rio Grande do Sul rizikócsoport rizikótevékenység Sao Paulo Slomó Benizri Sólyom László sorozat Stefan Petzner Svédország Szabó Máté SZDSZ Szerbia szerelem szexuális orientáció szexualitás Sziget Szivárvány Misszió Alapítvány szodómia sztereotípia tabu természetellenes természetes teszt tévhit Texas Timm tojásdobálás tolerancia Toszkána Túl a barátságon Új Generáció újszülött Uruguay USA vallási fanatizmus Vatikán Védd Magad Venezuela véradás Vermont videó videó melegházasság Vladimir Luxuria Volvo Yahya Jammeh Zahoranschi Richárd örökbefogadás Összefogás az er?szak ellen


A legolvasottabb írások:


Blogok:

 Bencénk
 Chesire Puss
 Kett?s mérce
 ifj. Katánghy Menyhért jegyzetei
 Egy leend? szociális munkás naplója
 Queer blog
 Bite Zsolt blogja
 Kishüje
 Ki ha én nem?


A honlap Mozilla Firefox, Opera és Safari böngészőkre lett optimalizálva.
Copyright © 2007-2008 MangusztaBlog | Design: ktamas
Összesen látogató 2007.09.20 óta (statisztika).
Főoldal | Felhasználási feltételek | Adminisztrációs felület